A környéken él egy pásztor, akinek nyáját már többször láttam — azonban egy érdekes jelenség történt:
Pihenőt tartottam és épp a fürdőbe indultam, amikor a közvetlen szomszédságban bárányok jelentek meg.
Gondoltam, készítek egy videót.
Elindítottam a felvételt és közelebb léptem a nyájhoz — ebben a pillanatban felbukkant egy fekete.
Mosolyogtam magamban, hogy mi erre az esély?
Látszólag ezután semmi különös nem történt, egészen másnapig.
Az erdőbe indultam, majd hosszú séta után kerülővel vettem irányt hazafelé.
Ez a kerülő vitt el a nagy rétre, ahol különös jelenség fogadott:
A bárányok — ismét.
Abban a pillanatban, ahogy megláttam őket a szűk ösvényen, a fekete újra megjelent — pontosan ugyanúgy, mint egy nappal előtte.
Megmagyarázhatatlan módon hirtelen megállt. Nem haladt a többiekkel. Felnézett és észrevett engem. Néztük egymást.
Ekkor a világ megszűnt.
"Mintha semmi más nem létezne, csak ez a pillanat."
Másodpercekig tartott.
De valami megváltozott.
Tanítást kaptam.
Mégpedig azt, hogy a fekete bárány nem rossz — és a fehér sem.
Csak más.
A világ természete a különbözőség — a másság.
A szenvedés forrása a megfelelés — a ragaszkodás.
Az ember próbálja magát tökéletesre csiszolni, hogy ragyogjon — elfelejtve, hogy már most ragyog.
Szenved attól, hogy nem tartja magát elég jónak — elfelejtve, hogy nem tud rossz lenni.
A koncepciók és gondolatok megbetegítik, és ha nem figyel, azt kérdezi:
"Miért pont velem történik ez?"
A fekete bárány azt üzeni:
Legyél, aki vagy.
Ne akarj ugyanolyan lenni, mint mások.
A különbséged az ajándékod.
Mi lenne, ha nem elrejtenéd — hanem megosztanád?