Észrevetted már, hogy nem csak másoknak, de néha saját magadnak is hazudsz?
Az emberek gyakran azért nem mondják ki az igazságot, mert meg akarnak felelni egy elvárásnak, vagy félnek a következményektől.
Sokszor a hazugság nem rosszindulatból születik, hanem egyfajta védekezésből.
Egy kísérletből arra, hogy elkerüljük a kényelmetlenségeket, a fájdalmat, a szégyent.
Néha a hazugság mögött az a vágy húzódik meg, hogy megőrizzük az önbecsülésünket.
Hogy ne kelljen szembenézni valamivel, ami bántana.
De mi történik, amikor magunknak hazudunk?
Sokszor nem is vesszük észre.
Elhisszük, hogy minden rendben van. Hogy nem fáj annyira.
Hogy nincs is akkora baj.
Mert ha igazán meglátnánk az igazságot, az túl nagy fájdalmat okozna – vagy felborítaná azt a kényes egyensúlyt, amit fenntartunk.
És mégis: a tudatosság mindig azzal kezdődik, hogy hajlandóak vagyunk ránézni arra, amit eddig elkerültünk.
Két egyszerű kérdés segíthet elindulni:
"Mi az az igazság, amit nem akarok meglátni?"
"Mi az, amitől félek, hogy kiderülne?"
Ezek a kérdések nem a bűntudatról vagy az önostorozásról szólnak.
Hanem a szabadságról.
Mert amikor elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy meglássuk azt, amit eddig nem akartunk látni, valójában magunkat szabadítjuk fel.
A hazugság súlya helyett könnyedséget választunk.
Az önbecsapás helyett valódi erőt.
És lassan elkezdjük megengedni magunknak azt az életet, ami nem a félelmekre, hanem az igazságra épül.
Az igazság felszabadít.
Ehhez hasonló, mélyebb tartalmakat találsz az Áramlás tagságban, és az élő eseményeinken.